Hozzávalók:
Palacsintához ( kb. 12 db)
30 dkg liszt
5 dl tej
3 tojás
4 dkg vaj
1 teáskanál sütőpor
Töltelékhez:
Natúr joghurt
Erdei gyümölcsös lekvár (minél több fajta van otthon, annál jobb)
sűrített tej, cukor vagy méz
A palacsinta hozzávalóit összekeverem, de a vajat óvatosan kell hozzákeverni, mert nagyon csomós lehet a végeredmény. Legjobb, ha mixerrel keverjük össze. Ezután kisütök kb. 12 palacsintát. Ezek elég nagy vastag palacsinták legyenek :) Előkészítünk egy körülbelül akkora kör alakú jénai tálat, amekkorák a palacsinták, és kivajazzuk.
A palacsintákat kétféle töltelékkel fogom megtölteni és egymásra rakni a jénai tálban. Fontos, hogy azt a palacsintát tegyük legalulra, amit a tetejének szeretnénk, vagyis azt, amelyik a legszebben sikerült :) Bár én most gyümölcsöket raktam a tetejére, úgyhogy gyakorlatilag mindegy volt :) Szóval egyik réteg lekvár, a másik réteg pedig a joghurtos - lekváros - cukros öntet. Ezt elég csak vékonyan rákenni a palacsintára, egyrészt mert nagyon folyik, másrészt mert így a nagyon édes lekvárt közömbösíti egy kis joghurt íz. Ezt így folytatom, majd az egészet berakom 200 fokon 10 percre a sütőbe. Miután kivettem, hagyom hogy egy kicsit kihűljön és óvatosan ráborítom egy tálra. Tálaláshoz felhasználható a joghurtos öntet, amit a palacsintákra kentem, egy kis tejszínhab, vagy szórhatunk rá bogyós gyümölcsöt.
Legközelebb csoki-kókusz vagy csoki-banán palacsintatortát készítek ;)