Hozzávalók:
0,5 kg lencse
4 db kissebb krumpli
fél vöröshagyma
olaj
ízlás szerinti kolbász (kb. 300 g)
pirospaprika
só
bors
fokhagyma
Sűrítéshez:
fél doboz tejföl
egy e.k. liszt
A lencsét megfőzöm (lencse típusától függ, hogy mennyi ideig kell), körülbelül fél óra alatt megvan. Közben felkockázom a krumplit, és ezt is puhára főzöm 10 perc alatt. Felvágom és megpirítom a hagymát, utána felkarikázom a kolbászt és azt is hozzárakom a hagymához, és picit megsütöm. Miközben puhul a lencse, megfűszerezem ízlés szerinti sóval, borssal és 1-2 gerezd fokhagymával. Amikor már teljesen puha, hozzáöntöm a kolbászt a hagymával és a megfőtt krumplit. Ezután leveszem a gázról, és elkészítem a habarást a tejfölből és a lisztből. Teljesen csomómentesnek kell lennie. Ezt folyamatos kevergetés közben hozzáöntöm a lencséhez, nehogy összecsomósodjon. Félbarna, vagy rozsos kenyérrel, de akár anélkül is, ISTENI :D
2010. december 5., vasárnap
2010. november 21., vasárnap
Meggyes pite
Tészta:
25 dkg vaj
40 dkg finomliszt
12 dkg kristálycukor
1 tojás
fél citrom reszelt héja és leve
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
1-2 evőkanál tejföl
Töltelék:
75 dkg meggy
Aranka vaníliás krémpor
2 dl tej
4 e.k. cukor
zsemlemorzsa
A vajat elmorzsoljuk a liszttel és a többi hozzávalóval együtt puha tésztát gyúrunk belőle. Két cipót formálunk belőle, és legalább fél órára hűtőbe tesszük. (www.femina.hu) Innentől saját a recept :) A meggyet megcukrozzuk, hogy levet eresszen, majd kicsit kinyomkodjuk a levét. A vaníliás krémport 2 dl tejjel összemixeljük és a felét ráöntjük a meggyre. A tészta egyik részét a kivajazott tepsire simítjuk, szórunk rá egy kis zsemlemorzsát, majd rárakjuk a meggyes tölteléket. Erre is szórok zsemlemorzsát és cukrot is. A legfelső réteg a másik adag tészta, amit nagyon ügyesen kell rárakni a meggyre, ez nekem még egyszer sem sikerült :) Pedig már egypárszor készítettem ilyen sütit :) Mindenesetre lehet korrigálni, főleg ha a végén jó sok porcukrot szórunk a tetejére. Akárhogyis nézzen ki, eddig ez a legnépszerűbb sütim :))
Húsleves
Hozzávalók:
75 dkg csibefarhát vagy csirkeaprólék
1 csomag leveszöldség
5-6 db répa
1 gerezd fokhagyma
só
egész fekete bors
A zöldségeket megtisztítom és meghámozom, majd a megmosott csirkével együtt felforralom egy nagy fazékban. Miután felforrt kis lángon körülbelül két órán keresztül főzöm. Közben ízesítem, teszek bele ízlés szerinti sót (nálam ez 4 e.k.), egész borsot és a fokhagymát. Miután a zöldségek és a hús is megfőtt, kiveszem őket a kész levesből. A leves habját én nem szoktam főzés közben leszedegetni, hanem a végén átszűröm az egész levest. A végén cérnametéltet főzök ki hozzá, amit külön rakok a levesből kiszedett répához és húshoz. Mellesleg ezt a levest bármilyen csontos húsból lehet csinálni, szóval legközelebb eltekintek a csibefarháttól, és lehet combból készítem, mert ez így kicsit morbid volt :D
2010. október 2., szombat
Erdei gyümölcsös palacsintatorta
Hozzávalók:
Palacsintához ( kb. 12 db)
30 dkg liszt
5 dl tej
3 tojás
4 dkg vaj
1 teáskanál sütőpor
Töltelékhez:
Natúr joghurt
Erdei gyümölcsös lekvár (minél több fajta van otthon, annál jobb)
sűrített tej, cukor vagy méz
A palacsinta hozzávalóit összekeverem, de a vajat óvatosan kell hozzákeverni, mert nagyon csomós lehet a végeredmény. Legjobb, ha mixerrel keverjük össze. Ezután kisütök kb. 12 palacsintát. Ezek elég nagy vastag palacsinták legyenek :) Előkészítünk egy körülbelül akkora kör alakú jénai tálat, amekkorák a palacsinták, és kivajazzuk.
A palacsintákat kétféle töltelékkel fogom megtölteni és egymásra rakni a jénai tálban. Fontos, hogy azt a palacsintát tegyük legalulra, amit a tetejének szeretnénk, vagyis azt, amelyik a legszebben sikerült :) Bár én most gyümölcsöket raktam a tetejére, úgyhogy gyakorlatilag mindegy volt :) Szóval egyik réteg lekvár, a másik réteg pedig a joghurtos - lekváros - cukros öntet. Ezt elég csak vékonyan rákenni a palacsintára, egyrészt mert nagyon folyik, másrészt mert így a nagyon édes lekvárt közömbösíti egy kis joghurt íz. Ezt így folytatom, majd az egészet berakom 200 fokon 10 percre a sütőbe. Miután kivettem, hagyom hogy egy kicsit kihűljön és óvatosan ráborítom egy tálra. Tálaláshoz felhasználható a joghurtos öntet, amit a palacsintákra kentem, egy kis tejszínhab, vagy szórhatunk rá bogyós gyümölcsöt.
Legközelebb csoki-kókusz vagy csoki-banán palacsintatortát készítek ;)

2010. szeptember 19., vasárnap
Mézes süti
2 csomag Mogyi mézeslap
150 g vaj
kb. 70 g sűrített tej
2 cs. vaníliás cukor2 ek. liszt
1 tojás
15 dkg porcukor
Krémtöltelék:
Megolvasztom a vajat, hozzáöntöm a sűrített tejet és a két csomag vaníliás cukrot. Mikor összeolvadt a massza, leveszem a tűzről, és óvatosan belekeverem a tojássárgáját, csak vigyázni kell, hogy meg ne főljön benne.Közben 2 púpozott evőkanál lisztet összehabarok másfél dl tejjel, hozzáöntöm, és visszarakom az egészet a tűzhelyre. Addig kavarom, amíg sűrű massza nem lesz belőle. Ezután le kell hűteni.
Közben a mézes lapokat félbe vágom, majd a lehűtött masszát rájuk kenem, és négy vékony lapot ragasztok össze. A tetejét nem kenem be, mert arra jön majd a cukormáz, miután a kívánt formákra vágtam az összeragasztott tésztalapokat.
Cukormáz
A tojásból megmaradt fehérjét picit felverem, majd hozzászórok kb. 15 dkg porcukrot. Az állagán látszik, mennyi porcukor kell bele, lényeg, hogy könnyen lehessen majd kenni a sütik tetejére.
Az így elkészített sütiket pár órára hűtőbe teszem, hogy a mézes lapok beszívják a krémet és a cukormáz megszáradjon. Igazából kell neki egy-két nap, és akkor a legfinomabb. A tetejére még szórhatunk porcukrot, de itt csak a kép kedvéért szórtam rá, mivel már ígyis nagyon édes volt :D
A receptről annyit kell tudni, hogy miután rengeteg mézes süti receptet elolvastam, gondoltam összeállítom azt a krémet, ami nekem a legjobban ízlene. Először túl édesre sikerült, de a receptben csökkentettem a cukor mennyiségét. Legközelebb karamell ízű töltelékkel fogok kísérletezni.... :)
2010. szeptember 18., szombat
Cézár saláta
Hozzávalók:
Fél kg csirkemell
1 fej jégsaláta
1 doboz csemegekukorica (Bonduelle GOLD)
250 ml tefjöl
2-3 gerezd fokhagyma
só
bors
pirospaprika
Nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető könnyű saláta ebédre, vagy vacsorára. A csirkemellet csíkokra vágom, kevés olajon megsütöm, sózom, borsozom, szórok rá egy kis pirospaprikát és rányomok egy-két gerezd fokhagymát. Amíg pirul, a tejföllel megint csak kikeverek egy-két gerezd fokhagymát, szórok bele egy kis pirospaprikát, sót és borsot. A jégsalátát felvágom, a kukoricát lecsepegtetem (nem szeretem, ha egy saláta ázik a zöldség levétől). Azonnal lehet tálalni, szerintem jó, ha még meleg a csirkemell a tetején. Aki szereti (és bevállalja az extra kalóriákat), szórhat a tetejére egy kis parmezánt vagy más reszelt sajtot, esetleg pirított kenyérkockákat.

2010. augusztus 9., hétfő
Spenót
Hozzávalók:
450 g fagyasztott spenót
5-6 krumpli (kb. fél kg)
3 dl tej
1 evőkanál liszt
2 gerezd fokhagyma
kb 1 evőkanál vaj
fél pohár tejföl
A fagyasztott spenótot folyamatos kavargatás mellett felolvasztom két dl tejben. Közben sózott vízben felteszem főni a kockára vágott krumplit, nagyjából 10 percre. A spenótot megsózom, hozzányomom a 2 gerezd fokhagymát. Miután a krumpli megfőtt, a maradék 1 dl tejjel és a vajjal áttöröm, krumplipürét csinálok belőle. Ezt hozzáadom a spenóthoz, összekeverem. A tejfölben elkeverem a lisztet, ez lesz a habarás, amit a végén hozzáöntök. Még egyszer felforralom és kész is.
Feltétként tükörtojást szoktunk rá tenni, amire egy kevés vegetát szórunk. Mi így szoktuk meg, de lehet rá tenni akár megpirított füstölt sonkát, virslit, ki hogy szereti.
Feltétként tükörtojást szoktunk rá tenni, amire egy kevés vegetát szórunk. Mi így szoktuk meg, de lehet rá tenni akár megpirított füstölt sonkát, virslit, ki hogy szereti.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)